Lezárt akta: hajnali düh

2023. 05. 17., sze - 12:20
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki egy ingatlan kapuját és az előtte parkoló autót is megrongálta.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. február 26-án hajnalban Hódmezővásárhelyen egy ingatlan kapuját és az előtte parkoló autó lámpáit megrugdosta, a visszapillantó tükrét pedig letörte. Az erőszakos férfi több mint 200 ezer forintos kárt okozott a járműben. A nyomozók azonosították a 19 éves garázdát, akit még aznap délután gyanúsítottként kihallgattak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Ellene garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.