Lezárt akta: bilincsben az erőszakos bliccelők

2023. 07. 24., h - 14:40
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást három férfi ügyében, akik megvertek egy jegyellenőrt Szegeden.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2023. március 6-án délután keveredtek szóváltásba egy ellenőrrel. A későbbi sértett leszállásra szólította fel a helyi buszjáratot jogosulatlanul igénybe vevő társaságot, akik az eljárással szemben nemtetszésüket fejezték ki. A verbális agressziót követően a banda egyik tagja leköpte a jegyellenőrt, majd utána többször ököllel megütötték, megrúgták. A társa segítségére siető másik ellenőrt is bántalmazta a társaság, majd elmenekültek a helyszínről. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtés eredményeként napokon belül azonosították az erőszakos férfiakat, akiket elfogtak, majd a Szegedi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgattak.

Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.