Lezárt akta: bilincsben a betörő

2022. 12. 14., sze - 09:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy magánházba és egy óvodába is betört egy szentesi férfi. A rendőrök elfogták.

A rendőrségre 2022. augusztus 17-én érkezett bejelentés, mely szerint ismeretlenek betörték egy makói ház ablakát, majd onnan szerszámgépet loptak el. A nyomozás még folyamatban volt, mikor az egyenruhásokat szeptember 17-én egy makói óvodához riasztották, ahol egy vagyonvédelmi cég alkalmazottja  tartóztatott fel egy férfit. A járőrök a helyszínen betört ablakokat és ajtót találtak, a feltartóztatott férfinél pedig egy laptopból és egy gyermek vászoncipőből álló zsákmánycsomag volt. A szentesi elkövetőtől DNS mintát vettek, amely a korábbi betörés helyszínén rögzítettekkel megegyezett.

Az ügyeket a nyomozók egyesítették, majd vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek. Az elkövetőnek lopás és lopás kísérletének bűntette miatt kell felelnie.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.