Letartóztatva

2023. 01. 31., k - 11:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyereségvágyból elkövetett emberölés a gyanú.

Furtai házában 2023. január 27-én holtan találtak egy 54 éves férfit, akinek a halálát idegenkezűség okozta. A rendőröket a szomszéd riasztotta, miután látta, hogy a bejárati ajtó nyitva van, a férfit viszont egy ideje nem látta.

A nyomozók elkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, így került a látókörükbe egy négy fős társaság. A nyomozás adatai szerint a 48, 28 és 20 éves férfiak, valamint társuk, egy 31 éves nő meg akarták szerezni ismerősük pénzét. Átmentek hozzá, megverték, majd a magatehetetlenül fekvő férfi ruházatát és egész lakását átkutatták. Alig 40 ezer forintot zsákmányoltak, majd hazamentek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakat őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására, amit az ügyészség javaslatára a Debreceni Járásbíróság 2023. január 31-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.