Lépcsőházakból lopott

2023. 01. 04., sze - 09:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli lopás bűntett, négyrendbeli lopás vétség és négyrendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy hajdúböszörményi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított debreceni társasházak lépcsőházaiból lopott el lábbeliket 2022 novemberében és decemberében, de volt olyan eset is, amikor a folyosón hagyott kabátot vitte magával. A férfi bűnlajstroma december 30-án éjszaka ért véget, ekkor a lakók észrevették és értesítették a rendőrséget.

A 34 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2023. január 2-án elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.