Klasszikus tettenérés – nem lesz gond a bizonyítással

2023. 01. 09., h - 13:13
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki körzeti megbízott fényképen örökítette meg, ahogy a jogsértő az újszászi vasútállomáson próbálja megszabadítani a lezárt kerékpárt a lakattól. Lakásán a korábbi lopásból származó két kerékpárt is megtalálták a rendőrök.

Két sértettől érkezett bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányságra, mert az újszászi vasútállomásnál lévő kerékpártárolóban, kerékpárlakattal lezárt biciklijüket ismeretlen tettes eltulajdonította 2023. január 6-án 13 óra 30 perc és 21 óra közötti időben. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Adatgyűjtést követően az egyik egyenruhás úgy gondolta, ismételten ellenőrzi a vasútállomás biciklitárolóját. Nagy meglepetésére épp a bringatárolónál „szorgoskodott” egy 34 éves helyi lakos, aki egy kerékpárt próbált megszabadítani a lakatjától. A jogsértőt nem zavarta a rendőr jelenléte, fel sem nézett, így a járőr fényképfelvételen is megörökítette a kerékpártolvajt.

A körzeti megbízott a férfit előállította a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol később 2 rendbeli lopás bűntett és 1 rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt lakcímén tartott kutatás során a korábban eltulajdonított két kerékpárt megtalálták a rendőrök, azokat lefoglalták és a sértettek részére visszaadják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.