Kipróbálta a kannabisz termesztést

2023. 03. 08., sze - 11:19
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves zalaegerszegi férfit.

A zalai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy személy kábítószert termeszt az otthonában, ezért 2023. március 7-én kutatást tartottak nála. A rendőrök Zalaegerszegen, a Platán soron lévő egyik társasház alagsori tárolójában találtak rá a kannabisz növények termesztéséhez szükséges körülményekre, és fényvisszaverő fóliasátrat, fénycsöveket, szagelszívót, öntözőrendszert, valamint 18 virágzásnak indult kannabisz növényt is lefoglaltak.

A 33 éves helyi termesztőt elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi elismerte tettét, elmondta a rendőröknek, hogy csak ki akarta próbálni a kannabisz termesztését, szüret után paradicsomot nevelgetett volna az alagsori kertészetében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.