Kifosztás a buszmegállóban

2023. 12. 08., p - 13:04
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett miatt folytat eljárást egy 30, és egy 50 éves salgótarjáni lakos ellen.  A két férfi december 6-án, kora délután várakozott Salgótarjánban, a Hősök úton az egyik buszmegállóban, amikor felfigyeltek az arra haladó idős, és szemmel láthatóan beteg ismerősükre. Odaléptek hozzá és az 50 éves elkövető vélt tartozását követelte rajta, mivel tudta, hogy éppen aznap kapott pénzt. Nemleges választ kapott, ezért benyúlt a védekezésre képtelen, a jogellenes cselekmény elhárítására korlátozottan képes férfi zsebébe és onnan 15.000 forintot vett ki, majd társával együtt sietősen eltávoztak.

A nyomozók a beszerzett információk alapján rövid időn belül elfogták a két elkövetőt, akiket a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállítottak és kifosztás bűntett miatt kihallgattak. Az 50 éves gyanúsítottnál a rendőrök az elvett pénzből 12.500 forintot megtaláltak, amit lefoglaltak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.