Késsel raboltak telefont

2018. 04. 07., szo - 20:53
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik egy késsel fenyegettek meg egy ózdi fiatalembert, majd elvették mobiltelefonját.

Egy fiatal férfival elegyedett szóba Ózd egyik buszmegállójában két, budapesti lakhellyel rendelkező fiatal 2018. április 6-án 20 óra körül. Rövid beszélgetés után egy kést vettek elő és mobiltelefonjának átadására kényszerítették áldozatukat, majd felajánlották, hogy néhány ezer forintért cserébe azt visszaadják.

A sértettnél nem volt pénz, de azt mondta, hogy otthonában van, így őt a lakásáig kísérték. Hazaérve a sértett elmondta a történteket a szüleinek, akik értesítették a rendőröket, továbbá a házuk közelében várakozó elkövetők irányába indultak, akik ekkor elmenekültek.

A rendőrök két órán belül megállapították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalok kilétét, majd elfogták és az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították őket.

A nyomozók kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a 18 éves Sz. Nikolaszt és 15 éves társát, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására is. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!