Kábítószer is volt vezetéstől eltiltott sofőrnél, a rendőrök elfogták

2023. 02. 13., h - 15:56
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 34 éves enyingi lakost.

A járőrök 2023. február 10-én éjszaka az egyik pápai áruház parkolójában akartak megállítani egy ott közlekedő gépkocsit ellenőrzés céljából. A sofőr azonban a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva kihajtott a parkolóból, melynek alkalmával a „Kötelező haladási irány jobbra” jelzőtábla hatálya alatt, irányjelzés használata nélkül balra kanyarodott, és átlépte a záróvonalat is. Az egyenruhások a menekülő férfi után indultak, aki az egyik pápai utcában állt meg, majd kiugrott az autóból, és elfutott. A rendőrök a sofőr keresésére indultak, akit hamarosan az egyik közeli épület mögött találtak meg. A 34 éves enyingi lakos igazoltatása alkalmával kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága eltiltotta a vezetéstől, továbbá a gépjármű átvizsgálása során alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi anyagmaradványra bukkantak a járőrök. Ezután a férfit elfogták, majd előállították, és vele szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. A tettest a nyomozók őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták.

Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntető-, míg a közlekedési szabályok megszegése miatt szabálysértési eljárás indult. A rendőrök továbbá a kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt közigazgatási bírsággal is sújtották.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.