Jó volt a jánoshalmi járőrök megérzése

2022. 12. 28., sze - 11:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 25 éves helybélit igazoltattak, akiről kiderült, hogy nem sokkal korábban kerékpárt lopott.

A jánoshalmi rendőrök intézkedtek 2022. december 27-én 1 óra 30 perckor egy 25 éves helybélivel, aki a településen kerékpározott. A férfit azért állították meg a járőrök, mert gyanússá vált számukra, hogy korábban gyalogosan látták közlekedni. Az igazoltatás során mindent rendben találtak, de megérzésüket követve ellenőrizni kezdték a környék kerékpártárolóit. Sejtésük beigazolódni látszott, amikor egy levágott kerékpárzárat találtak nem messze az intézkedés helyétől. A férfit rövid időn belül felkutatták és szembesítették a beszerzett bizonyítékkal. Ekkor a helybéli beismerte a lopást és azt is elmesélte, hogy épp hazafele tartott a frissen szerzett zsákmánnyal, amikor megállították a szemfüles rendőrök.  

A lopott kétkerekűt lefoglalták az egyenruhások és várják a sértett jelentkezését. A 25 éves jánoshalmi férfit gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt. A nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más vagyon elleni bűncselekményt is a helybéli.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.