Ittasan közlekedési balesetet okozott

2018. 08. 27., h - 15:41
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfival szemben. A sofőr 2018. július 24-én 22 óra 20 perckor a Kazincbarcika, Deák téren anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.