Ismeretlen volt, de felderítették (és elfogták)

2023. 07. 17., h - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jánoshalmi körzeti megbízott fél nap alatt nyomára akadt a betörőnek.

 

Az egyik jánoshalmi bolt tulajdonosa múlt héten szerda este 19 órakor bezárta az üzletét, majd röviddel később haza is ment. A riasztót élesítette ugyan, de egy kis bukóablakot nyitva hagyott a szellőzés érdekében. Ezt használta ki egy ismeretlen: kivágta a szúnyoghálót, majd az ablak biztosító részét kiakasztotta és bement a kereskedésbe. A hívatlan látogató pillanatokon belül átkutatott mindent, majd gyorsan távozott, alig kerülve el a riasztásra megérkező rendőröket.

Az egyenruhások a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételei alapján azonnal sejtették, hogy ki lehet a betörő, így a keresésére indultak. A helyi körzeti megbízott csütörtökön késő délelőtt meg is találta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves helybélit, akit elfogott és előállított.

A fiatalt a nyomozók lopás bűntettével gyanúsítják. A férfit kihallgatását követően szabadon bocsátották, így jelenleg szabadlábon védekezhet, de vizsgálják, hogy más vagyon elleni bűncselekmények elkövetőjeként szóba jöhet-e.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.