Idős korú szomszédjától lopott a budapesti férfi
Készenléti rendőrök állították elő az elkövetőt.
Egy Budapest, VIII. kerületi ház első emeleti lakásának tulajdonosa tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. január 27-én 19 óra 20 perc körüli időben, miszerint hazaérkezve a lakás spájz helyiségében egy sötét ruhás, idegen személyt talált.
A 83 éves sértett asszony kiszaladt otthonából és az ajtót maga után behúzta.
A járőrökre várva észlelte, hogy a közvetlen szomszédjában lakó férfi – akiben felismerte az elkövetőt – távozni akar a saját lakásából. Őt a rendőrök kiérkezéséig ismerősével a lakása előtt visszatartották.
A helyszínre érkező járőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a sértett kamrájának ablakán lévő szúnyogháló ki volt vágva, az elkövető ezen a nyíláson keresztül jutott be saját otthonából átmászva a néni lakásába. A cselekmény napján a sértettől nem tűnt el semmi, azonban a bejelentő és hozzátartozói által elmondottak szerint az elmúlt évben több alkalommal tűnt el a lakásból készpénz, illetve egy hitelkártya is. Betörésre utaló nyom hiányában bejelentést egy alkalommal sem tettek. A hitelkártyával több alkalommal vásároltak, legutóbb 2014. december 28-án egy nagy értékű laptopot.
A szomszéd férfi, T. Ákos ellenőrzése során a hátizsákjában a rendőrök egy drága notebookot is találtak, amelynek eredetét a 36 éves férfi számlával igazolta. A számla adatai szerint a vásárlás dátuma, a fizetett összeg és a hitelkártya száma is megegyezett az idős asszonytól korábban eltulajdonított hitelkártya adataival.
A készenléti rendőrök előállították T. Ákost, akivel szemben a további eljárást lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le.