Háromból három

2022. 12. 13., k - 09:45
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök által megállított autóban utazók közül mindháromnak pozitív lett a kábítószertesztje.

A Komáromi Rendőrkapitányság járőrei 2022. december 12-én késő este Ácson állítottak meg egy személygépkocsit. A jármű vezetője nem használta a biztonsági övét, és ő, valamint két utasa is zavartan viselkedett. A rendőrök átvizsgálták a gépkocsit és a három férfi ruházatát. Egyikük kabátjának zsebében kábítószergyanús növényi származékot és kábítószer fogyasztáshoz használt eszközöket találtak.

A 42 éves sofőrt és 39, valamint 36 éves utasát előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol a kábítószerteszt mindhármuk esetében pozitív lett. A három férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt büntetőeljárás indult. Emellett vizsgálják, hogy a sofőr elkövette-e a bódult járművezetés bűncselekményt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.