Hamvak, forgalmik és bélyegzők a lopott Merciben

2023. 03. 27., h - 09:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elloptak egy autót Budapesten. Amikor másnap megtalálták, már más rendszám volt rajta, benne pedig több forgalmi engedélyt, céges bélyegzőket, valamint egy hamvakat tartalmazó urnát találtak a rendőrök. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

Egy műszaki engedéllyel nem rendelkező, 17 éves autót loptak el 2023. március 21-én reggelre a főváros VII. kerületéből. Bár addigra román rendszámot szereltek rá, a Mercedest a tulajdonos egyik rokona másnap a IX. kerületben felismerte, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök ellenőrizték, az alvázszám pedig igazolta, hogy a valóban a lopott kocsi az. A járműben több forgalmi engedélyt és céges bélyegzőt találtak; azt még vizsgálják, hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e bűncselekménnyel. A kocsiban ülő férfit a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol nagyobb értékre elkövetett lopás és egyedi azonosító-jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A járműben volt egy urna is, amit a rendőrök szakértőkkel vizsgáltattak meg. Kiderült, hogy a gyanúsított egy hozzátartozójának hamvait rejtette, amit a férfi mindenhova magával vitt - azzal kapcsolatban nem merült fel bűncselekmény gyanúja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.