„Hallgass!”

2024. 06. 19., sze - 07:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mondta a 39 éves férfi egy berettyóújfalui parkolóban a halálra rémült sértettnek. Azóta is börtönben van, a rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 55 éves nő az autójában várakozott egy berettyóújfalui parkolóban január 17-én kora este.

Támadója a másodperc törtrésze alatt pattant be a hátsó ülésre, megragadta a nyakát, majd amikor sikítani kezdett, annyit mondott: „Hallgass!” A sértett nem hagyta magát, sikerült a férfi keze közül kiszabadulnia, kiszállt a kocsiból, és elfutott.

Az elkövető a történtek után gyorsan magához vett egy hátizsákot az egyik ülésről, és elmenekült. A helyi rendőröknek pár órára volt szükségük, és azonosították, majd elfogták a 39 éves férfit. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, az ügyészség indítványára pedig a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rablás miatt folytatott nyomozást vele szemben. A bűnügyesek elvégezték az eljárási cselekményeket, az iratokat megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.