Gyermekük jelenlétében kereskedtek a kábítószerrel -videóval
Amfetamin és heroin is volt a lefoglalt anyagok között.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vételük mellett – Sz. Attila 42, H. Elemér 36 és K. Krisztina 41 éves budapesti lakosok ellen. Utóbbiak ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is nyomozást folytat a rendőrség.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Sz. Attila napi rendszerességgel értékesítette a K. Krisztina és H. Elemér által külföldről beszerzett heroint, akik anyagi haszonszerzés céljából naponta adtak el a kábítószerből fogyasztóknak és kereskedőknek egyaránt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2015. július 13-án a gyanúsítottak IV. kerületi lakcímein megtartott házkutatás során kábítószergyanús anyagokkal teli alufólia-paketteket, 1 kg amfetamint, valamint a heroinfogyasztáshoz, pakettoláshoz használatos, szennyezett tárgyakat (digitális mérleg, szipka, fólia) foglaltak le.
Sz. Zsolt gyanúsítottkénti kihallgatásakor részleges beismerő vallomást tett.
A gyanú szerint H. Elemér és K. Krisztina a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos tevékenységeikre 11 éves fiukat is rendszeresen magukkal vitték – az esetleges rendőri intézkedés elkerülése végett.
Az illetékes bíróság 2015. július 16-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását; velük szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.