„Figyelem, itt a rendőrség!”

2023. 02. 09., cs - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ezekkel a szavakkal dörömböltek a budapesti célkörözési nyomozók és a Bűnügyi Bevetés Osztály munkatársai annak a zuglói lakásnak az ajtaján, ahol egy több mint hét év letöltendő szabadságvesztés miatt körözött férfi bujkált.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a Bűnügyi Bevetési Osztály bevonásával 2023. február 2-án a XIV. kerületben fogta el azt a férfit, aki börtönbüntetésének letöltése elől egyik ismerősénél rejtőzött el.

 A rendelkezésre álló adatok szerint az 53 éves férfi ellen csalás, sikkasztás, zártörés és egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmények elkövetése miatt a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által kiadott körözés volt érvényben év eleje óta.

M. Ferenc egy zuglói társasház lakásában, egyik barátjánál rejtőzött el, ahol a BRFK Célkörözési Osztály munkatársainak alapos felderítői tevékenységének eredményeképpen a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve elfogták.

 A körözött férfit a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, majd jogerős szabadságvesztés büntetésének megkezdése céljából a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.​​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.