Félrevezette a hatóságot

2023. 04. 20., cs - 14:08
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 42 éves bicskei férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

Egy bicskei lakos 2023. március 29-én délután telefonon tett bejelentést a rendőrségre. Elmondása szerint gyermeke és annak két barátja éppen Bicskén, a Szent László-patak partján tartózkodtak, amikor egy fekete furgonból két ismeretlen férfi ugrott ki, majd megkergette a fiatalokat. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök azonnal adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, ami azonban nem vezetett eredményre.

A bejelentő férfi alig egy órával később elektronikus úton is megkereste a rendőrséget. Előzetesen elmondott történetét már akképpen módosította, hogy a fekete ruhát, valamint símaszkot viselő férfiak a fiatalokat követték és megpróbálták elrabolni őket. A nyomozás során felmerült annak a gyanúja, hogy a férfi nem mond igazat, bejelentése nem felel meg a valóságnak, ezért a Bicskei Rendőrkapitányság a hatóság félrevezetésének vétsége miatt eljárást indított ellene. A 42 éves bicskei férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését és bevallása szerint megbánta tettét.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.