Falfirkászok rendőrkézen

2023. 03. 07., k - 11:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az éj leple alatt tag-elt egy testvérpár Balatonlellén.

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen elkövetők 2023. március 2-ára virradó éjszaka a balatonlellei part mentén festékszóró spray-el firkáltak össze járdát, padot, kukát, öltözőt, nyilvános illemhelyet, de nem kímélték a közlekedési- és utcanév táblákat sem.

Az adatgyűjtés során a rendőröket a közterületi kamerák segítették. A körzeti megbízottak március 6-án este Balatonlellén ellenőriztek is két férfit, akikre illett a személyleírás. Alaposabban szemügyre véve láthatták, hogy egyikük kerékpárjának küllői még mindig magukon viselték az éjszakai vandalizmus kék festékének árulkodó nyomait.

A feltételezett elkövetőket elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a 23 és 21 éves testvérpárt rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.