Engedély nélkül, vélhetően kábítószer hatása alatt vezetett

2023. 01. 02., h - 09:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy 38 éves enyingi férfival szemben intézkedtek.

Győrben, a Töltésszer utcában állítottak meg a járőrök egy személygépkocsit 2023. január 1-jén 10 óra körül. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 38 éves sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, illetve az igazoltatás során bódultnak tűnt, és a rendőröknek elmondta, hogy korábban kábítószert fogyasztott. A gépkocsi átvizsgálásakor az egyenruhások több átlátszó – általában kábítószer tárolásához használatos – nejlon tasakot találtak. A fiatalembert a rendőrök elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították, vele szemben drogtesztet végeztek, amely pozitív eredményt mutatott.

A Győri Rendőrkapitányság az enyingi férfival szemben büntetőeljárást indított, amelynek keretében a nyomozók őt kábítószer birtoklása vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.