Emberölés Kistolmácson

2023. 01. 11., sze - 07:55
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férj megölte feleségét, majd magával is végzett.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2023. január 9-én 18 óra 20 perc körül kistolmácsi otthonában egy nő holtan találta 47 éves testvérét.

Az ügyben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A helyszínen megállapított elsődleges adatok alapján kiderült, hogy a nőt 53 éves férje az egyik szobában megfojtotta, majd a ház közelében saját magával is végzett.

Az eset részleteit a rendőrség szakértők bevonásával, a megindított büntetőeljárásban vizsgálja.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.