Emberölés kísérlete a megalapozott gyanú

2023. 03. 14., k - 13:32
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szombathelyi nőt és egy gersekaráti férfit vettek őrizetbe a Vas vármegyei nyomozók.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást 2023. március 13-án. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 26 éves férfi társával, egy 56 éves nővel bántalmazott egy férfit a szombathelyi otthonában.

A nyomozás jelenlegi adatai, valamint az elsődleges orvosi vélemény szerint a 61 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés körülményeire figyelemmel akár halállal is végződhetett volna az esemény.

A nyomozók a gersekaráti férfit, valamint a szombathelyi nőt – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.