Emberölés kísérlete a megalapozott gyanú

2023. 03. 09., cs - 13:31
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér vármegyei rendőrök őrizetbe vettek egy 41 éves ukrán férfit, aki lakótársával italozott, majd vita közben bántalmazta és megszúrta a nőt.

Balinkai munkásszállóban történt dulakodás és késelés helyszínre kértek rendőri segítséget 2023. március 8-án 0 óra utáni percekben. A kiérkező egyenruhások megállapították, hogy a szálló egyik szobájában életvitelszerűen tartózkodó 41 éves férfi és 36 éves nő közös italozást követően egymással szóváltásba keveredett, majd tettlegességig fajult a nézeteltérés.

A nyomozás jelenlegi adatai, illetve az elsődleges orvosi vélemény szerint a 36 éves asszony súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés körülményeire figyelemmel akár halállal is végződhetett volna az esemény.

A nyomozók a 41 éves férfit - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

...

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.