Elaprózta

2023. 03. 22., sze - 11:25
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói nyomozók hamar a nyomára bukkantak annak a 38 éves tari tolvajnak, aki másfél millió forint értékben lopott el márkás ruhákat és műszaki eszközöket egy családi házból.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. március 18-án érkezett bejelentés arról, hogy Tar településen egy lakóház bejárati ajtaját ismeretlen elkövető befeszítette és onnan több márkás ruhaneműt, nagyértékű elektronikai eszközt és szeszes italt lopott el összesen 1.500.000 forint értékben. A tolvaj nem érte be ennyivel, ugyanis a tárgyak elcsenése mellett a ház több ablakát is betörte. A nyomozók a bejelentést követően végrehajtott széleskörű adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves helyi lakost. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a terhelt az ellopott értékek egy részét pár ezer forintért értékesítette egy helyi férfinek, és a kapott pénzt magára költötte.

A nyomozók lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták a férfit, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Pásztói Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.