Egyik kezével adott, a másikkal elvett

2022. 12. 12., h - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint egy idős nőt fosztott ki a főváros XIV. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy szentendrei férfival szemben, aki a gyanú szerint 2022. december 8-án 12 óra 30 perc körül bekérezkedett egy idős nő zuglói lakásába, majd ellopta 350 ezer forintját.

A nyomozás adatai szerint a tolvaj azzal az ürüggyel csengetett be a sértetthez, hogy átadja neki ötezer forintos villanyszámla-támogatását, ám nagyobb címletű bankjegyéből visszajárót kért. A gyanútlan nő beengedte a „jó hír” hozóját, de miközben felváltotta a pénzt, a férfi két pénztárcát és 40 ezer forintot vett magához a lakásból, így összesen 350 ezer forinttal rövidítette meg őt.

A kerületi rendőrök H. Ferencként azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a szentendrei egyenruhások fogtak el otthonában  még aznap este. A lakóhelyét átkutatták, ám a bűncselekményből származó pénz eddig nem került elő.

A 64 éves férfit a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol kifosztás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

H. Ferenc nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.