Egy szoknya, egy nadrág - komédia helyett bűnügy

2023. 03. 13., h - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogtak egy nőnek öltözött férfit és társát, akik a gyanú szerint idős emberek lakásából loptak.

A sértett megtévesztése céljából női ruhát és parókát viselő férfi és egy nő 2023. január 23. délután, egy II. kerületi utcán leszólítottak egy idős asszonyt, és egy közös ismerősre hivatkozva felkéredzkedtek a lakására. Az ingatlanban egyikőjük elterelte a 80 éves sértett figyelmét, amíg cinkosa összeszedte az értékeket. A hívatlan látogatók pénzt, külföldi valutát és ékszereket vittek el több mint egy millió forint értékben.

​A páros ezután 2023. március 3-án hasonló módszerrel jutott be egy idős ember lakásába, szintén a II. kerületben. Egyikőjük szóval tartotta a 85 éves férfit, amíg társa átkutatta a lakást és ellopott 450 ezer forintot.

A lopásokkal gyanúsítható 23 éves R. Jánost és a 38 éves K. Erikát a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, és három napon belül – 2023. március 6-án elfogták.

A fővárosi rendőrök a nőnek öltözött férfit és társát előállították, majd egyrendbeli lopás bűntett és egyrendbeli lopás vétség miatt kihallgatták őket.

Mindkettőjüket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.