Édesszájú tolvajt vettek őrizetbe Kiskunhalason

2023. 05. 17., sze - 13:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 21 éves férfi közel egy tucat bűncselekményt követett el pár hónap leforgása alatt. Az esetek többségében csokira utazott, de több kerékpárt, egy parfümöt és egy vízóra szekrényt is meglovasított.

Sorban érkeztek a bejelentések a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra bolti lopásról. Az első eset idén februárban történt, amit másik három követett. Minden alkalommal csokoládét zsákmányolt a tolvaj, így összesen 32 tábla édességre tett szert. A sorozatnak az egyik áruház biztonsági őre vetett véget, aki az üzletből való távozás közben megállította az „édesszájú” férfit és a helyszínen tartotta a járőrök kiérkezéséig. A 21 éves helybélit előállították és kihallgatták a lopásokért, ám az újabb és újabb bűntettektől ez sem tartotta vissza.

A következő időszakban ismét édességeknek kelt lába a település több pontjáról: italdiszkontból, benzinkútról és virágboltból. De két kerékpárnak, egy parfümnek és egy vízóra szekrénynek is nyoma veszett. Az elkövetési módszer kísérteties hasonlósága miatt a kiskunhalasi nyomozók sejtették, hogy az esetek összefüggenek és gyanújuk beigazolódott, amikor az adatgyűjtések és a tanúkutatások eredményei a csokitolvajhoz vezettek.

A nyomozók az üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsítható bűnelkövetőt tegnap őrizetbe vették, kihallgatták és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.