Családi perpatvar Rinyaszentkirályon

2023. 01. 09., h - 13:44
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. január 7-én 18 óra körül egy görgetegi férfi Rinyaszentkirályra ment, hogy különélő feleségével beszéljen. A rokonainak nem hitte el, hogy a nő nincs otthon, ezért feldühödött, és az őt elkísérő barátjával együtt a házigazdát karóval több alkalommal megütötték. A sértettnek a bántalmazás során súlyos sérülései keletkeztek. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőket a lakóhelyükön elfogták és a Nagyatádi Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 16 éves és 24 éves görgetegi férfiakat súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, utóbbit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.