Csak a kocsiban ne!

2018. 05. 30., sze - 11:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyitva hagyott, indítókulccsal ellátott autókat vitt el Miskolcról az a fiatalember, akit a rendőrök azután fogtak el, amikor balesetet okozott az egyik járművel.

Jármű önkényes elvétele miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 19 éves ónodi fiatalemberrel szemben. A gyanúsított 2018. május 29-én, 22 óra körül Miskolcon, a Szentpéteri kapuban közlekedett, amikor a jelzőlámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyta és kanyarodás közben nekihajtott egy másik autónak. A balesetben senki sem sérült meg, de az okozó megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a sofőrt, akiről kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a vezetéstől eltiltás tartama alatt ült a volán mögé, továbbá a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott.A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított 19 éves férfi kihallgatása közben beismerte több bűncselekmény elkövetését is. Az ónodi férfi 2018. május 27-én Miskolcon, a Tábornok utcáról vitt el egy nyitva hagyott személygépkocsit, amivel a városban közlekedett, majd a Széchenyi utcán hagyta azt. A gyanúsított előző nap egy transportert kötött el, amit Sajópetriben hátrahagyott. A férfi ezen eseteket megelőzően 2018. május 23-án, a Miskolcon, a Bocskai István útról egy szintén nyitott a járműben hagyott indítókulcsot használva vitt el egy kocsit, amivel Nyékládháza külterületén elakadt, majd az autót ott hagyta és hazasétált. A férfi nem vitt el az autóból semmit, és nemcsak a kocsit hagyta a helyszínen, hanem a zsebéből kihulló ötszázforintost is.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

A Miskolci Rendőrkapitányság az esetek kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a közterületen leparkolt járműveiket ne hagyják nyitva, és kiváltképp ne hagyják az indítókulcsot a kocsiban! Érdemes az ingatlanok udvarán leparkolt gépjárműveket is lezárni! Az autótulajdonosok lehetőség szerint ne tároljanak nagyobb értékeket, készpénzt a járművekben. Látható helyen se hagyjanak semmit, hiszen azok lehetőséget kínálhatnak az elkövetőknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.