Belőtt az ablakon

2023. 01. 10., k - 13:05
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászberényi rendőrök egy órán belül elfogtak egy helyi férfit, aki többször rálőtt szomszédja ingatlanára.

Bejelentést tett a rendőrségre egy jászberényi tanya idős lakója 2023. január 10-én kora reggel, hogy előző nap este ismeretlen a háza két ablakát belőtte. A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi férfit a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsított kihallgatása folyamatban van. A rendőrök igazságügyi fegyverszakértő bevonásával vizsgálják az eset körülményeit. Az esemény során személyi sérülés nem történt.    

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.