Bejelentés és elfogás 10 percen belül

2023. 01. 19., cs - 07:33
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindössze ennyi időre volt szükségük az esztergomi rendőröknek, hogy elfogják azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt.

Egy esztergomi bevásárlóközpontnál szólított le B. Sándor egy 79 éves nőt 2023. január 17-én délelőtt. Egy utalványt mutatott az asszonynak, és megkérte, hogy váltsa be azt neki. Amikor nemleges választ kapott, követni kezdte a nénit. Néhány utcával arrébb lerántotta a nő válláról a táskát és elfutott. A sértett a földre esett és azonnal értesítette a rendőrséget. Az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi és rendészeti munkatársai közösen, forró nyomon indultak az elkövető felkutatására, akit 10 percen belül a helyszín közelében elfogtak. A 39 éves férfi ellen kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

B. Sándor kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a retikült eldobta, a táskában lévő pénzt elvette és az abban lévő lángost megette. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte, hogy az ügyészség tegyen indítványt a bíróság elé állítására.

A férfi nem volt ismeretlen a rendőrök számára, előző nap ugyanis szintén előállították a rendőrkapitányságra, miután egy kerékpárt és egy mobiltelefont lopott el. Akkor lopás bűntett elkövetése miatt indult ellene eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.