Autókat rongált meg Kisvárdán

2023. 02. 01., sze - 11:58
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisvárdai nyomozók gyors felderítés után kilenc gépjármű megrongálásával gyanúsították meg a feltételezett elkövetőt.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. T. 37 éves kisvárdai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. január 22-én 19 óra körül indult útnak Kisvárdán, és miközben az utcákat járta egymás után megrongált több közterületen parkoló gépjárművet. Az elkövető kulccsal karcolta meg az autók karosszériáját, illetve egy teherautó ponyváját is azzal hasította fel. A kisvárdai rendőrök már az első bejelentés után adatgyűjtésbe kezdtek, és ennek eredményeképpen nyolc személy- és egy tehergépjármű megrongálása jutott tudomásukra, amellyel rövid időn belül H. T.-t hozták összefüggésbe. A nyomozók kilenc gépjármű megrongálásának gyanújával hallgatták ki a feltételezett elkövetőt 2023. január 30-án. H. T. a terhére rótt szándékos rongálások elkövetését, amelyekkel összesen közel egymillió forint kárt okozott a tulajdonosoknak beismerte, tettére elfogadható magyarázatot nem tudott adni. A büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.