Amit hasznosnak talált, azt vitte

2023. 01. 13., p - 11:49
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt kell felelnie az erki férfinek.

A Hevesi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja azt az erki lakost, aki 2023. január 12-én éjszaka bement egy lakóház udvarára, majd a melléképületből élelmiszereket, tisztítószereket, kerékpárokat és egyéb használati tárgyakat lopott el.

A helyi körzeti megbízottak személyismeretének köszönhetően rövid időn belül elfogták a településen a tolvajt, akinél a kutatáskor megtalálták az ellopott tárgyakat, melyeket hiánytalanul visszaadtak tulajdonosának.

A 62 éves férfi kihallgatásán beismerte tettét.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.