Álvásárló csalókat fogtak el
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - szabadlábon hagyásuk mellett - egy 30 éves budapesti, valamint egy 31 éves debreceni férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak egy nemzetközi internetes piacteret üzemeltető cégen keresztül 2015 elejétől kezdődően hamis adatok megadásával olyan vásárlásokat kezdeményeztek, amelyekhez tényleges árukapcsolás nem tartozott, majd a szállítás nem teljesítésére hivatkozva az átutalt vételárat jogosulatlanul visszaigényelték. Ezzel a módszerrel 2015 januárja és júliusa között több mint 30 millió forint kárt okoztak az internetes piactér üzemeletetőjének.
A nyomozók beazonosították és 2015. augusztus 4-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit. A náluk megtartott házkutatások alkalmával a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai nagyobb mennyiségű készpénzt, illetve a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható egyéb bizonyítékokat foglaltak le.
A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.