A hatvani rendőrök 10 perc alatt elfogták a rablások gyanúsítottját

2023. 01. 04., sze - 12:04
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beismerte tettét az aszalói férfi, aki két gyalogostól is pénzt követelt.

Egy aszalói lakos azzal gyanúsítható, hogy 2023. január 3-án kora délután Hatvanban, a Boldogi úton két gyalogos sérelmére követett el rablást. Először egy férfihez lépett oda, elkezdte kísérni őt, közben pénzt és telefont akart tőle, de mivel nem kapott semmit, így megfenyegette. Miután reménytelennek látta a követelését, egy szembe sétáló fiúnál próbálkozott, elállta az útját és pénzt akart szerezni tőle is. Kezdetben a sértett ellenállt, de a fenyegetések hatására átadott 5.000 forintot. Ezzel azonban az elkövető nem elégedett meg, még a telefonjára is pályázott. Eközben a fiatal egy arra közlekedő autóstól segítséget tudott kérni, így a 21 éves férfi elmenekült.

A bejelentést követően a helyi körzeti megbízott rendőrök tíz percen belül elfogták a helyszín közelében a kétrendbeli rablás gyanúsítottját, akitől lefoglalták a készpénzt.

Továbbá, a Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.