A gyanú: emberölés kísérlete

2023. 02. 24., p - 09:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók elfogták azt a 32 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetése után el akart szökni.

 

Gyújtogatásról érkezett bejelentés egy kiskunfélegyházi asztalosüzemből tegnap délelőtt a rendőrségre. A helyszínen kiderült, hogy az üzem felett kialakított munkásszálló egyik lakója összecsomagolt és elment, ám távozása előtt a folyóson lévő éghető anyagokat meggyújtotta, ezzel több helyen szándékosan tüzet okozott. A férfi tudta, hogy az épületben többen is tartózkodnak éppen. A tüzet a lakók észrevették, és még a tűzoltók kiérkezése előtt elkezdték oltani; ekkor ketten könnyebben megsérültek.

A rendőrök a gyújtogatással gyanúsítható sarkadi lakost a kiskunfélegyházi vasútállomáson elfogták és előállították.

A 32 éves férfit a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsítják. Őt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.