11 évvel ezelőtti emberölés nyomozásának végére kerülhet pont

2021. 02. 27., szo - 05:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy börtönbüntetését töltő férfit gyanúsított meg az NNI a bűncselekmény elkövetésével. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el 11 évvel ezelőtt, egy 2010 szeptemberében történt emberöléssel kapcsolatban. Máriapócsi otthonában öltek meg egy 75 éves férfit. S mivel az elkövető kilétét akkor nem sikerült megállapítani, a nyomozást felfüggesztették.

 

A Készenléti Rendőrség 2020-ban újra elővette az ügyet, majd a nyomozati iratok és a lefoglalt bűnjelek áttekintése és értékelése után a nyomozás továbbfolytatásáról döntött. A nyomozás eredményeként a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya gyanúsítottként hallgatta ki a jelenleg más bűncselekmények elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését töltő 45 éves B. Róbertet. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.