Tanulók és tanáraik is védekeznek

2013. 06. 06., cs - 13:58
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben.

Az országos rendőrfőkapitány utasítására 2013. június 6-án második évfolyamos rendészeti szakközépiskolás diákok és tanárok érkeztek a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolából, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolából, valamint a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából, hogy részt vegyenek a Győr-Moson-Sopron megyei, a Komárom Esztergom megyei a Pest megyei és a budapesti árvízi védekezés munkálataiban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.