Határvadászokat toboroztak
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság toborzói egy csornai középiskola diákjainak tartottak tájékoztatót a rendőri hivatásról.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/tob3.jpg?itok=G889fnlj)
A megyei rendőr-főkapitányság toborzói továbbfolytatták a határvadász-képzés iránt érdeklődő fiatalok toborzását 2017. május 2-án. Az egyik csornai oktatási intézményben jártak, ahol a rendőri fakultációs osztály diákjainak tartottak tájékoztatót a rendőri hivatásról, azon belül is kiemelten a határvadász munkáról. A fiatalok érdeklődve figyelték a bemutatókkal színesített előadást és kérdéseket tettek fel a jelentkezéshez szükséges feltételekről. A toborzótisztek részletesen elmondták a fizikai, egészségügyi, személyi és pszichikai megfeleléshez szükséges alapfeltételeket.
A toborzás és a képzésre jelentkezés folyamatos, jelentkezni, illetve a határvadász-képzésről tájékozódni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, valamennyi rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján lehet.