Bűnmegelőzési Szakmai Nap Kiskőrösön
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/img_3753.jpg?itok=_mBCYL3h)
A több mint negyven résztvevőnek több szakelőadó tartott a gyermekvédelemmel kapcsolatos előadást.
A több mint negyven résztvevőnek több szakelőadó tartott a gyermekvédelemmel kapcsolatos előadást.
Óvodás gyermekeknek tartott bűn- és baleset-megelőzési előadást a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársa.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság D.A.D.A. oktatója Somoskőújfaluban, a helyi általános iskola két osztályában zárta le a korábban megkezdett program oktatását. A következő tanévben újabb két osztályban kezdődhet meg a program oktatása.
A program célja, hogy a gyermekek rendőri, valamint az óvodapedagógusi foglalkozások alkalmával ismerhetik meg a bűn- és baleset-megelőzés, továbbá az áldozattá válás elkerülésének módszereit.
A bűnmegelőzési plakátokon május végéig jellemzően a fiatalok életében leginkább előforduló veszélyhelyzetekre hívják fel a figyelmet.
A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója prevenciós előadást tartott az egyik soproni általános iskola végzős diákjainak.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács keltette életre a kortárssegítő programot, amelybe számos megyei diák is csatlakozott, hogy segíteni tudják iskolatársaikat, kortársaikat.
Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője tartott előadást egy helyi iskolában. Az előadó személyiségfejlesztő feladatok, játékok alkalmazása mellett dolgozta fel az iskolai agresszió témakörét.
A Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója egy középiskolában tartott interaktív, játékos vetélkedőt a prevenció jegyében.
Társszervek együttműködésével szervezett bűnmegelőzési programot a rendőrség Szigligeten.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.
Győr-Moson-Sopron vármegye területén – csakúgy, mint az ország más részeiben – gyakorta előfordul, hogy az elkövetők interneten, valamint mobiltelefonon csalják ki áldozataik banki adatait.
Zsámbék közelében lassú haladásra számítsanak!
A Mátrix Projekt keretében hirdetett a szépkorúak részére online prevenciós rejtvénypályázatot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az 5. feladványunk egy tesztlap kitöltése.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Műszaki hiba miatt lassabb határátléptetésre számíthatnak a szabad mozgás uniós jogával nem rendelkezők Csanádpalotánál.