Drogprevenciós összekötők
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/foiskola_003.jpg?itok=iahocDEW)
Győr-Moson-Sopron megyében is útjára indult az országos program.
Győr-Moson-Sopron megyében is útjára indult az országos program.
Kiemelten fontos a szülők és a rendőrség együttműködése.
Nógrád megyében is megindult az Országos Rendőr-főkapitányság által támogatott új drog-prevenciós program.
Veszprém megyében is megindult az Országos Rendőr-főkapitányság által támogatott új drog-prevenciós program, mely a 12-18 éves gyermeket nevelő szülők részére nyújthat segítséget.
A rendőrség országosan, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is új drog-prevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amelyben kiemelten számít a szülők együttműködésére.
Miskolcon adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében „képSZERűen” címmel kiírt fotópályázat díjait.
Az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében közel ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása.
„Tudatmódosító szertelenség” címmel tartottak bűnmegelőzési fórumot a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont rendezvénytermében a múlt héten.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. szeptember 19-én D.A.D.A. órára hívta az érdeklődő újságírókat.
Négy autó ütközött, többen megsérültek.
A közlekedési balesetnél a rendőrök a szemlét és a műszaki mentést befejezték.
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. július 18-án 8 órától 12 óráig.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Győr külterületén történt közlekedési baleset miatt a járművek egy sávon közlekedhetnek.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Feltehetően hőgutát kapott az a férfi, akit a készenléti rendőrök elsősegélyben részesítettek egy budapesti pályaudvaron.
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat.
A rendőrök azzal gyanúsítanak két férfit, hogy üzemanyagot loptak a munkahelyükről, majd értékesítették azt egy szigetvári férfinak.
Két fiatal – az egyikük életveszélyesen – megsérült abban a balesetben, melyet egy e-roller vezetője okozott.