„Házhoz megyünk” Egerben
Tanácsot kérhet a bűnmegelőzési szakemberektől.
Tanácsot kérhet a bűnmegelőzési szakemberektől.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának előadója tartott foglalkozást az egyik szegedi általános iskola harmadik osztályos tanulói számára az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából.
A „BikeSafe” program keretében a rendőrök 2017. május 22. és május 27. között Hevesen regisztrálják a kerékpárokat.
A rendőrség és a Viharmadár Önkéntes Mentő Egyesület közös szervezésében játékos programokon vehettek részt a középiskolások.
A programmal párhuzamosan a csellengő fiatalokat is ellenőrizték a bűnmegelőzési szakemberek.
Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője tartott előadást a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium 10. évfolyamos diákjainak.
A közlekedésbiztonság mellett a vagyonvédelem és az internet biztonsága volt a téma a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.
A rendőrök bűnmegelőzési napot szerveztek az iskolásoknak.
Több mint 50 fő regisztráltatta kerékpárját. Videóval!
Hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává, fogadják meg tanácsainkat és NE DŐLJENEK BE A CSALÓKNAK!
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Első ránézésre minden rendben volt az autóvezetővel és két utasával. A kiskőrösi rendőröknek azonban mást súgott a megérzése.
A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Kiváló polgárőr lett Benedek Péter határvadász tizedes.
A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 79 éves budapesti férfit.
Aki a napokban Vácon rabolt ki egy nőt. Ha tudja merre lehet, jelentkezzen!
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 42 éves férfit.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.