Véget ért a „Házhoz megyünk” bűnmegelőzési program

2016. 12. 21., sze - 09:34
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balassagyarmaton, Bátonyterenyén és Pásztón várták az érdeklődőket a szakemberek.

A napokban véget ért a "Házhoz megyünk" bűnmegelőzési program Nógrád megyében is. Az érdeklődők 2016. augusztusától három helyszínen, Balassagyarmaton, Pásztón és Bátonyterenyén találkozhattak a bűnmegelőzési és vagyonbiztonsági szakemberekkel, valamint a polgárőrökkel az országos vagonvédelmi kampány keretében. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015-ben kidolgozott programjának elsődleges célja az volt, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. 

A lakosság az információs pontokon elhelyezett vagyon elleni bűncselekmények megelőzését célzó szóróanyagokból is tájékozódhatott, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács biztosított a programhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.