Utolsó állomásához érkezett a „Police Café” programsorozat Baranyában
A rendőrkávéházak most egy időre bezárják kapuikat, hogy a szakemberek később ismét hasonló körülmények között találkozhassanak egymással.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/2_4009.jpg?itok=vGs2Yed5)
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács által szervezett Police Café elnevezésű program újabb állomásainak 2023. február 20-án Pécsvárad, majd 23-án Sásd adott otthont.
A különböző településekről érkező, majd egymással tapasztalatot cserélő jelzőrendszeri szakembereket kávéházi környezetben, kávéval és süteménnyel várták a vendéglátók. A beszélgetések témái a járásokra jellemző, kiemelten fontos témakörök voltak. Ezek között szerepelt a közlekedésbiztonság, a gyermekvédelem, valamint a drogprevenció is. A résztvevők a megoldási javaslataikat is összegezték az érintett témakörökben.
A tíz alkalmas projekt keretén belül a vármegye valamennyi járásában megvalósult a rendezvény.