Szentgotthárdon járt a „Házhoz megyünk!”

2017. 05. 12., p - 08:59
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Munkatársaink újabb helyszíneken tájékoztatták az állampolgárokat a Rendőrség bűnmegelőzési programjáról Vas megyében.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a „Házhoz megyünk!” programsorozat 2017-ben is folytatódik.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai 2017. május 11-én, Szentgotthárdon, három helyszínen adtak tájékoztatást az országos kezdeményezésű program részleteivel kapcsolatban.

 

Délelőtt a Szentgotthárd és Térsége Iskola Vörösmarty Mihály Gimnáziuma diákjainak tartottak prevenciós célú előadást, majd a Színház aulájában felállított információs ponton várták az érdeklődőket, végül a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumon tájékoztatták a megjelenteket.



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.