Rendőr- és Tűzoltónap Baranyában

2017. 05. 06., szo - 17:41
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság negyedik alkalommal rendezte meg a Rendőr- és Tűzoltó Nyílt Napot 2017. május 6-án délután Pécsett.

Közel ezren látogattak el a Zsolnay Kulturális Negyedben megrendezett programra, amelyen az ünnepélyes megnyitó után a rendőrség, a tűzoltóság és a polgárőrség mellett az országos mentőszolgálat valamint több civil szervezet várta változatos bemutatókkal az érdeklődőket.

A rendezvény keretében került sor a „Mindent a biztonságért!” bűnmegelőzési projekt „Mozdulj a biztonságért!” programelemének megnyitójára. Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke sajtótájékoztatón mutatta be a bűnmegelőzési programot, majd hangsúlyozta, hogy az elkövetkező három hónapban a megye öt városában szerveznek a pécsihez hasonló rendezvényt, amely kezdeményezés országos viszonylatban is példaértékű.

A bűnmegelőzési programsorozat következő állomásaként „Netezz a biztonságért!” címmel online bűnmegelőzési weboldalt alakítanak ki, illetve „Alkoss a biztonságért!” elnevezéssel a diák és a nyugdíjas korosztály részére egy bűnmegelőzési témakört feldolgozó művészeti alkotás készítésére írnak ki pályázatot.

A rendezvényekről és a pályázati kiírásokról a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Polgárőr Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége folyamatosan tájékoztatja a megye polgárait.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.