,,Re-akció” Győrben

2017. 04. 07., p - 09:40
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Győri Rendőrkapitányság a társszervekkel együttműködve interaktív bűnmegelőzési témájú programot szervezett egy oktatási intézmény diákjainak.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Győri Rendőrkapitányság a társszervekkel együttműködve bűnmegelőzési céllal szólították meg a győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolába tanulóit 2017. április 6-án.

A ,,Re-akció" elnevezésű projekt célja a prevencióval kapcsolatos ismeretek elmélyítésén és a cselekvőképes tudás kialakításán kívül az iskolai erőszak, egymás közti agresszió visszaszorítása és a fiatalok által elkövetett bűncselekmények, valamint az áldozattá válás számarányának csökkentése volt. A rendezvény elsődleges célcsoportja a diákság volt, de a pedagógusok számára is hasznos ismeretanyagot adtak át a szakemberek.

A programsorozat első felében hasznos és aktuális, prezentációkkal színesített előadásokon vehettek részt a diákok, valamint az élménypedagógia eszközeivel tapasztalhatták meg az egyes, korcsoportjukat érintő szociológiai jelenségeket. Témák voltak többek között az internet veszélyei, az elsősegélynyújtás a mindennapokban, a börtönvilág és a döntési helyzetek, konfliktuskezelés a fiatalok körében.

A projekt zárásaként szakmai – így például intézkedéstaktikai, önvédelmi és bűnügyi kutyás - bemutatókat láthattak az érdeklődök, illetve a tanulók szituációs gyakorlatokban vehettek részt. Egy baleset szimulálásával azt is láthatták a diákok, hogy miként működik együtt a rendőrség, a mentőszolgálat és a tűzoltóság.

A rendezvény lebonyolításában, az ismeretanyag minél szélesebbé tételében, valamint a bemutatókon aktívan közreműködtek a rendőrség különböző szervezeti egységei mellett a büntetés-végrehajtás, a tűzoltóság, a mentőszolgálat, a polgárőrség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint egy budapesti önvédelmi iskola tagjai is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.