Látogatás a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságon

2017. 10. 16., h - 10:01
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kisiskolás diákok tekinthettek be a rendőrök munkájába múlt héten.

Izgalmakban bővelkedő látogatásban volt részük a gergelyiugornyai általános iskola 2. osztályos tanulóinak, akik osztályfőnökük vezetésével 2017. október 12-én ellátogattak a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságra. A gyerekeket Gönczi György r. főtörzszászlós, D.A.D.A. oktató fogadta, aki legelőször végigkalauzolta őket a rendőrkapitányság épületében. A diákok megnézhették az előállító helyiséget, majd betekintést nyerhettek a szolgálatirányítók, a baleseti helyszínelők és a bűnügyi technikusok munkájába. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a rabosítást, valamint az ujjlenyomat előhívásában is részt vehettek. Az udvarban szemügyre vehették a sebességellenőrző járőrautót és annak felszereltségét, majd kipróbálhatták a szolgálati autó szirénáját. A gyerekek az élmények mellett apróbb ajándékokkal, köztük hasznos megelőzési tanácsokat tartalmazó füzettel és fényvisszaverő jelvényekkel térhettek haza. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.